-
Prep Time30 perc
-
Cook Time120 perc
-
Serving4
-
4
Hozzávalók:
Elkészítés:
A vöröshagymákat és fokhagymát pucold meg, majd első lépésben pácot készíts a malacsülthez: fél fej fokhagymát, fél fej vöröshagymát, egy evőkanál mézet, 1,5 dl olajat vagy 5 dkg sertészsírt késes aprítóba vagy turmixgépbe tedd bele, és dolgozd össze az alapanyagokat. Kézzel is elkészítheted a pácot: a fokhagymát fokhagymanyomóval zúzd össze, a hagymát finomra vágd fel, majd keverd össze a mézzel és az olajjal/zsiradékkal. Finoman sózd és borsozd meg, majd tedd félre.
A húst mosd meg és töröld szárazra, sóval, borssal alaposan dörzsöld be (kivéve a bőrös felét), majd a bőrös részt 3-4 centiméteres négyzetes részekre irdald be, figyelve arra, hogy a csak a bőrt vágd be, a húsos részeket már ne.
A malachúst tedd bele egy tálba, majd alaposan mindkét oldalát kend be a páccal. Az összes páclevet használd fel, a maradékot öntsd rá, majd tedd mellé a felcikkelyezett maradék vöröshagyma-darabokat, a beirdalt bőr alá tehetsz még további fokhagymagerezdeket is. Fedd le, majd mehet egy éjszakára a hűtőbe, de minimum 1-2 órát hagyd érlelődni a fűszeres pácban.
Sütés előtt a húst vedd ki a hűtőből, és hagyd, hogy szoba-hőmérsékletűre melegedjen.
A pácolt húst tedd egy XXL-es sütőzacskóba, öntsd rá a teljes páclevet. Mehet mellé a zacskóba a cikkelyekre vágott hagyma, burgonya, alma, plusz fokhagyma és egy szál rozmaring.
Bonts fel egy üveg jó minőségű barnasört, majd öntsd bele a zacskóba (a húsra és zöldségekre) nagyjából 2 deciliternyit. Fogd össze, majd zárd be a zacskó száját, finoman mozgasd össze a sört és a pácot a hússal és a zöldségekkel.
A sütőt melegítsd elő 180 fokra. Tedd az alapanyagokkal teli sütőzsákot egy tepsire vagy sütésre alkalmas tálra, és mehet is a sütőbe, 90 percre. Sütőzsák nélkül is megsütheted a malacsültet, ekkor viszont 3,5 óra sütési idő javasolt.
Ha letelt a sütési idő, óvatosan bontsd ki a zacskót, majd helyezd a tepsibe az alapanyagokat a sörös páclével együtt (ha sok lé maradt alatta, egy keveset öntsd le belőle), majd további 30-45 percig süsd ropogósra és aranybarnára a malacsültet a zöldségekkel együtt. Hogy finomabb és ropogósabb legyen, sütés közben is locsolgasd a szafttal.
Tálalhatod savanyított káposztával és egy-egy pohár sörrel, esetleg száraz vörösborral.
You May Also Like

Ropogós sörös-mézes malacsült
Hozzávalók:
Follow The Directions